Mottónk: Tanulj a tudásért és a kutyádért! Nálunk szélsőségektől mentesen, az arany középutat ismerheted meg a kutyakiképzésben.
A tanfolyam célja: Kutyakiképző-és kiképzésvezető tanfolyamunk célja, hogy a hagyományos és modern kiképzési módszereket ismertetve a tudomány jelenlegi álláspontját felhasználva adja át a kutyák képzésével és kutyaiskolai órák vezetésével kapcsolatos tudnivalókat a kutyakiképzés iránt érdeklődőknek.
Ismerd meg oktatóinkat
Dr. Király Péter klinikus szakállatorvos, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója
Több mint 3 évtizede dolgozom állatorvosként Káposztámegyeren. A hosszú idő rengeteg szakmai tapasztalattal szolgált, de számomra ennél is többet ér a gazdiktól és négylábú családtagjaiktól kapott határtalan bizalom. Hiszek a lelkiismeretes munkában, valamint a személyes kapcsolatok és a jutalomfalat erejében.
1989-ben végeztem az Állatorvos-tudományi Egyetemen, 2000-ben kisállatgyógyász szakállatorvosi diplomát szereztem. Egyetemi éveim alatt egy amerikai kisállatklinikán dolgoztam, majd a diploma megszerzése után a Budai Kisállatklinika munkatársa lettem, 2010-ben 1 évig Angliában praktizáltam. 1990-2020 között az általam alapított Rex kisállatrendelők vezető állatorvosa voltam. 1992-ben megalapítottam a Rex Kutyaotthon Alapítványt, majd később létrehoztuk Állatszigetet is. Dr. Király Péter az állatélettani -és egészségtani témák oktatója a tanfolyamon.
Tóth Kata, biológus, kutyakiképző
Tóth Kata vagyok, biológus. Már gyermekkoromtól kezdve az állatok viselkedése körül forgott minden érdeklődésem, így egyértelmű volt, hogy a gimnázium után biológiai tanulmányokat folytassak. Mesterszakos diplomamunkámat a kutyák tanulási képességei kapcsán írtam, jelenleg doktori képzésemet folytatom hasonló témában; a kutya és ember kapcsolatára fókuszálva.
A kutyázással és kutyakiképzéssel komolyabban húszas éveim elején kezdtem el foglalkozni, ahol a korábbi lovakkal és más háziállatokkal kapcsolatos tapasztalataimnak is jó hasznát veszem mind a mai napig a Best Dog Kutyaközpont oktatójaként. Saját két kutyámmal az aktív hétköznapok mellett hobbi szinten sportolok.
A tanítás során szeretem az alapos, figyelmes munkát és vallom, hogy minden kutya megérdemli, hogy a maximumot hozzák ki belőle. Minél bonyolultabb és nehezebb egy eset, annál szebb a végeredmény és ezt a felfogást teljes szívemből próbálom mindenkinek átadni. A Rex Kutyakiképző-és kiképzésvezető tanfolyamán elsősorban az elméleti órákon és a vizsgafelkészítésen találkozhattok majd velem.
Dr. Tóth Ferenc „Fritz”, mester kutyakiképző
Tóth Ferenc vagyok, a kutyás nevem Fritz. Nevemet az első kutyám hagyományozta rám.
1986-ban szereztem munkakutya-mesterkiképzői címet, majd 1990-ben az MNJK tetoválómestere lettem. Évekig dolgoztam együtt néhai Dr. Kováts Zsolt tanár úrral, a magyar kinológiai élet kiemelkedő személyiségével. Munkaversenyeken és tenyészszemléken több száz kutya eredményes vizsgájához járultam hozzá.
A korszerű kiképzési munka feltétele a folyamatos önképzés, így 2004-ben kiváló eredménnyel végeztem el a BM ORFK kutyavezetői OKJ-képzését. Jelenleg a Rex Kutyaiskolában tartok tanfolyami órákat, valamint egyéni képzéseket, versenyre való felkészítéseket. A Rex kutyakiképző- és kiképzésvezető tanfolyamán elsősorban a gyakorlati órákon találkozhatnak majd velem.
Tapasztalat:
- Bp-i Észny-i KKI (OMSE) kiképzésvezető, Őrző-Védő segéd
- MNJK: Kiképzés vezető, Őrző-Védő segéd, alomellenőr
- KBE KKI: Kik. vez. , Őv. segéd
- Rex: kuyaiskola vezető, kiképző vezető ŐV-segéd 2007. óta
- OKJ-s leendő kutyakiképzők vezető oktatója az elmúlt évtizedben
Képzések:
- MEOE mesterkiképző
- Gate: Általános kinológiai és alomellenőr képzés
- BM ORFK: okj-s kutyavezető
- PFOTE KS: okj-s kutyakiképző
Tananyag
A tananyagot úgy állítottuk össze, hogy mindenki számára érthető formában adja át az ismereteket. A leírt tananyagban minden megtalálható, amit a sikeres vizsgához tudni szükséges. Emellett az egyes előadásokon elhangzottak alapos tanulmányozását is jó szívvel ajánljuk.
Az órarend tájékoztató jellegű, a módosítás jogát fenntartjuk.
Időszak | Téma |
2024.04.13. | Állatorvosi ismeretek (dr. Király Péter) |
2024.04.20. | Etológia, tanuláselmélet, alapvető fogalmak I. A kutyaiskola működtetése. (Tóth Kata és Fritz) |
2024.04.27. | Gyakorlat I. (Tóth Ferenc ‘Fritz’) |
2024.05.05. | Etológia, tanuláselmélet, alapvető fogalmak II. Kommunikáció, Kommunikáció a gazdákkal.(Tóth Kata) |
2024.05.11. | Gyakorlat II. (Fritz) |
2024.05.18. | A kutyakiképzés múltja, jelene és jövője. Kutyás sportágazatok. (Fritz) |
2024.05.25. | Gyakorlat III. (Fritz) |
2024.06.01. | Gyakorlat IV. (Fritz) |
2024.06.08. | Gyakorlat V. (Fritz) |
2024.06.15. | Gyakorlat VI. (Fritz) |
2024.06.22. | Heti 1×45 perc gyakorlási lehetőség a Rex Kutyaiskolában (Fritz) |
2024.06.29. | |
2024.07.06. | |
2024.07.13. | |
2024.07.20. | Online elméleti konzultációs lehetőség (Tóth Kata) |
2024. július | Vizsga (Tóth Kata és Tóth Ferenc ‘Fritz’) |
Az órarend tájékoztató jellegű, a módosítás jogát fenntartjuk.
Időszak | Téma |
2024.04.13. | Állatorvosi ismeretek (dr. Király Péter) |
2024.04.20. | Etológia, tanuláselmélet, alapvető fogalmak I. A kutyaiskola működtetése. (Tóth Kata és Fritz) |
2024.04.27. | Gyakorlat I. (Tóth Ferenc ‘Fritz’) |
2024.05.05. | Etológia, tanuláselmélet, alapvető fogalmak II. Kommunikáció, Kommunikáció a gazdákkal.(Tóth Kata) |
2024.05.11. | Gyakorlat II. (Fritz) |
2024.05.18. | A kutyakiképzés múltja, jelene és jövője. Kutyás sportágazatok. (Fritz) |
2024.05.25. | Gyakorlat III. (Fritz) |
2024.06.01. | Gyakorlat IV. (Fritz) |
2024.06.08. | Gyakorlat V. (Fritz) |
2024.06.15. | Gyakorlat VI. (Fritz) |
2024.06.22. | Heti 1×45 perc gyakorlási lehetőség a Rex Kutyaiskolában (Fritz) |
2024.06.29. | |
2024.07.06. | |
2024.07.13. | |
2024.07.20. | Online elméleti konzultációs lehetőség (Tóth Kata) |
2024. július | Vizsga (Tóth Kata és Tóth Ferenc ‘Fritz’) |
A tanfolyamon részvevőknek egy 50 oldalas tansegédletet adunk, amely tartalmazza mindazon ismeretanyagot, amelyet a sikeres vizsgához tudni kell.
Gyakorlati feladatok:
Alapállás felvétele. Pórázon vezetés, szabadon követés jobb bal fordulattal hátra arccal, lépésmód változtatásokkal.
Ülve, fekve, állva helyben hagyás. Behívás, lábhoz rendelés. Akadály ugrás, palánk mászás. Helyben maradás fekve.
Kiképzésvezetés kis létszámú csoporttal, kezdők irányítása, alapgyakorlatok tanítása, gyakorlás. Hibák felfedezése, kijavítása.
Árak
A tanfolyam teljes díja: 320.000 Ft/résztvevő + vizsgadíj: 20.000 Ft/ résztvevő
Egyben fizetés esetén: 300.000 Ft + a vizsgadíjat elengedjük
Részletfizetési lehetőség:
o jelentkezéskor vissza nem térítendő kaució befizetése: 50.000 Ft
o az első órán a tanfolyami díj felének fennmaradó része: 110.000 Ft
o a 6. tanórán a tanfolyami díj második felének befizetése: 160.000 Ft
o vizsga időpontjában a vizsgadíj befizetése: 20.000 Ft
o visszamondás: kizárólag írásban; a befizetett kaució nem jár vissza (csak akkor, ha a tanfolyam nem indulna el)
A tanfolyam teljes díja: 320.000 Ft/résztvevő + vizsgadíj: 20.000 Ft/ résztvevő
Egyben fizetés esetén: 300.000 Ft + a vizsgadíjat elengedjük
Részletfizetési lehetőség:
o jelentkezéskor vissza nem térítendő kaució befizetése: 50.000 Ft
o az első órán a tanfolyami díj felének fennmaradó része: 110.000 Ft
o a 6. tanórán a tanfolyami díj második felének befizetése: 160.000 Ft
o vizsga időpontjában a vizsgadíj befizetése: 20.000 Ft
o visszamondás: kizárólag írásban; a befizetett kaució nem jár vissza (csak akkor, ha a tanfolyam nem indulna el)
Betegség esetén: a következő tanfolyamon bepótolhatja az elmaradt alkalmakat; hosszú betegség esetén orvosi igazolás ellenében pénzvisszafizetés
Lehetőség van csak elméleti alkalmakon való részvételre is:
o Alkalmankénti stream/személyes részvételi ár (4×45 perc): 20.000 Ft/résztvevő
o Mind a 4 elméleti alkalom stream/személyes részvételi ár, egyben megvásárolva (4x4x45 perc): 65.000Ft/résztvevő
Jelentkezés
Jelentkezés
Kapcsolat
REX KUTYAOTTHON ALAPÍTVÁNY
Cím: 1048 Budapest, Óceánárok u. 33.
Telefon: 06 1 230 40 80
E-mail: rexiroda@rex.hu